Szergej Narutovics elvtárs 1976-ban született, egy Moszkva melletti kis tanyán. (Ő ezt a helyet a későbbiekben Konoha néven említi.) Anyja japán bevándorló, apja pedig egy ismeretlen részeg orosz katona. Hányatott gyermekkorának köszönhetően már egész fiatalon a vodka rabja lett, majd később rákapott a tanya határában növő mariskára.
Később a az alkoholista anyja és a heroinista bátyja elől elszökött a szomszéd falu japánok lakta kolóniájába, ahol gyengéd kapcsolatba került egy Kagome nevű kislánnyal. Ez a találkozás kihatott Szergej egész életére. Szegény Kagome tudathasadásos elmezavarral küzd, és állandóan azt képzeli, hogy időnként visszautazik a középkori Japánba. Narutovics persze volt annyira hiszékeny, hogy a kiscsaj minden egyes szavát elhitte. A lány hatására ő is elkezdett képzelődni, és pár hónap múltán már természetfeletti szupererőt képzelt be magának. Elmeállapota azóta is - köszönhetően többek között az intenzív vodkafogyasztásnak - egyre romlik.
Narutovics a 10 osztályt soha nem járta ki, iskoláiból rendszeresen eltanácsolták tanórai vodkafogyasztása miatt. Ezen az sem segített, hogy később átállt a szakéra. Időnként hős nindzsának képzelte magát, bár egyetlen nindzsa-cselekedete az volt, amikor a matektanár hátába állította a táblakörzőt. Akkor tanácsolták el végleg az iskolából. Ezután a falu határában fekvő, Avarrejtek nevű szükségszállóba költözött, és itt is élt egészen a tavalyi évig. Ekkor egy szerencsés véletlen folytán találkozott a magát űrhajósnak tartó Dr. Timmel, aki kirángatta őt a mocsokból, és némi vodkáért cserébe alkalmazni kezdte a saját űrhajóján, mint védelmi tisztet.